2011. március 14., hétfő


Nemzeti ünnep Gyöngyöspatán

Szerző: Commmunity

Március 15-én reggel kilenckor találkoznak a budapesti Blaha Lujza téren, vagy tízkor a helyszínen Gyöngyöspatán, azok, akik a romákkal szándékoznak ünnepelni a nemzeti ünnepet, felhívva a sajtó és az ország lakosságának a figyelmét arra, hogy neonáci terrort folytat a faluban jelenlevő, illegálisan működő Gárda (illetve helyi nevén a Szebb Jövőért Polgári Egyesület) a helyi cigányság ellen.
A „bátor” félkatonák gyerekeket, asszonyokat fenyegetnek, akiknek senki, a rendőrség sem segít.
Kérjük azokat a honfitársakat, sajtó munkásokat, média embereket, akik nem értenek egyet azzal, hogy az állam kiengedje a kezéből az erőszak monopóliumot, és ezzel tevőlegesen részt vegyen állampolgárai megfélemlítésében, valamint azt gondolják, hogy a szabad sajtó dolga az is, hogy minden ilyen eseményről folyamatosan és elfogulatlanul tájékoztassa az ország lakosságát, az legyen ott március idusán Gyöngyöspatán.

Az alábbi videó a helyszínen készült:

73 megjegyzés:

  1. Aki nem tartja be idegenként a magyar törvényeket annak "el lehet innen menni" ! (by böszme)

    VálaszTörlés
  2. Azta, hogy hazudtok koszos, rabló , tetves cigányok ! Kapd be a farkamat, te hazug cigánymajom !

    VálaszTörlés
  3. Ti barmok mi itt születtünk ez a hazánk, ha nem tetszik el lehet takarodni a náci eszméitekkel együtt. De az érdekes, hogy rátok a törvények nem vonatkoznak rohadt gyilkos parasztok.

    Védd meg magad cigány.

    VálaszTörlés
  4. Nothus faszúka láttam a videofelvételt arról mikor anyádat a gyerekeiddel együtt szoptattad azért kínálod magad. Azt hiszed ez természetes? Na most tudatom veled, hogy ez csak neked az te iQ bajnok.

    VálaszTörlés
  5. Nothus .vazze írásodból ítélve ,majom vagy farkastól mindenestől kis csákó.És te szopd ki a nagy barna faszomat.A gatya meg a seggetekbe van ragadva vazze.

    VálaszTörlés
  6. "Ti barmok mi itt születtünk ez a hazánk, ha nem tetszik el lehet takarodni a náci eszméitekkel együtt. De az érdekes, hogy rátok a törvények nem vonatkoznak rohadt gyilkos parasztok."

    Retek!

    Ezt az országot Magyarországnak hívják és a magyarok hazája.

    Mi a szájbakúrt, rühes cigány kurva anyádat képzelsz, rabszolga? Majd pont egy retkes cigány geci fogja elküldeni a magyart a hazájából?!

    Nagyon bután fogtok ti még nézni, nemsokára:).

    VálaszTörlés
  7. Bulcsú .A nyúkád nem mondta még, nagyon mocskos a pofád?Majd ha megtanulsz magyarul szépen beszélni akkor lehet veled szóba állni.

    VálaszTörlés
  8. TRIANON. 1920.

    czechoslovákia.
    románia.
    yugoslavija.
    austria.

    Bulcsú! csak a jó szándéknak és nekünk cigányoknak, köszönhetted hogy itt élhetsz magyarországon, mind magyar! máskülönben, írhatnál nekünk mondjuk yugoslaviábol! érted buta parasztja. a magyar történelmet a magyarok javára írták át a magyarok, te már a hibás történelmet tanultad az iskolában, 1926ban újra tervezték a magyarországi történelmének tanitásához a tan anyagokat,csak kinederüljön hogy Dr Kurucz György mit cseszet el!

    Tudom hogy most fájdalmadban fel-ne akasszad magad! mert akkor a gárda érted is bosszút áll.

    Isten az atyánk föld az anyánk.

    ((((ROMÁK SZÍVE))))

    VálaszTörlés
  9. Figyelj te félnótás faszkalap, honnan a buta kurva anyádból szoptad ki ezt a sok baromságot?
    Egyáltalán, honnan veszed, hogy a cigányputriban összeszedett faszságokból tudsz észt osztani?

    Te egy hatosztályos, tudatlan retek vagy bazdmeg és még a történelemről akarsz okoskodni?!

    Hahahaha!

    Nevetséges, primitív állatok:)))))))).

    VálaszTörlés
  10. Bulcsú. Nem zörög a haraszt ha a szél nem fúja .Az utóbbi ,időben sok minden ki derült a történelmünkről.Amit nekünk magyaroknak nem így tanítottak.Sajnos.

    VálaszTörlés
  11. Te sosem voltál magyar, rühes.
    Nektek anyádék csak annyit tanítottak, hogy hazudozni, meg lopni erény.

    Egyébként sem írtatok konkrétumot, de próbálkozhattok, hadd röhögjek egy jót:).

    VálaszTörlés
  12. Bulcsú .Te tudod ki ül a másik oldalon?

    VálaszTörlés
  13. Igaz mondó.

    Bulcsú! Menny vájkálj a tehén picsájába nektek ez való meg ganét szórni a kertben, hálIstenek be tiltották a bűűűzmiat. Egymást jelengetitek mert egyiknek több van mind a másiknak, a paraszt a szarát nem dobná el ha nem lenne büdös, régi mondás ez, ma már el se dobja! viszi a kertbe, a maradékot meg oda dobja a disznóknak, förtelmes gyomrotok van megkel hagyni, a kukacos sonkáról mi jön eszedbe bulcsú és az avas szalonáról! na és a penészes kolbászról! Tűnjetek el az életünkből rohadék hős gyalázok! a földeket mi is meg tudnánk művelni jobban mind ti. Menjetek vissza ahonnan jöttetek, fogalmam sincs honnan jöttetek csak aszt tudom hogy innen onnan valójába korcsijából jöttetek szerintem.

    Háck

    VálaszTörlés
  14. Hahahaha, írjatok még, primitív állatkák, ezzel is csak az idiotizmusotokat támasztjátok alá.
    Na meg azt, hogy benneteket nem kell emberszámba venni, kiirtani való söpredék vagytok, sorry:).

    VálaszTörlés
  15. Gondolom a kurva anyád mesélte dögsütögetés közben, hogy a megyarok penészes kolbászt zabálnak, de ki kell, hogy ábrándítsalak, a magyar konyha nem véletlenül világhírű.

    Miattatok kellett rászokni a magyaroknak a dögök lemeszelésére baszod, mert amit elástunk, azt másnap kikapartátok, azt zabáltattátok a retkes kis cigánykölykökkel.

    Selejtek...:))

    VálaszTörlés
  16. Valamelyik rühescigány el tudná magyarázni, hogy miért is lenne az érdekünk benneteket pátyolgatni, segélyekkel tömni, ahelyett, hogy egy pár százezret agyonlőnénk, a többit meg elhajtanánk a tetves kurva anyjába, vissza Pakisztánba?

    VálaszTörlés
  17. Bulcsú.Nem tudsz semmi értelmeset írni a fenyegetésen meg a csúnya szavakon kívül .És még te tartod magad valakinek ? Magyarnak sem vagy magyar ,mert a szép magyar szavakat nem használod.Nem veszed észre menyire aljas vagy, mi meg magyar romák egyre műveltebbek .Na ennyit a mocskolódásodról. Le pereg rólunk.

    VálaszTörlés
  18. Bulcsú. Még annyit sajnálom a környezetedben élőket.

    VálaszTörlés
  19. Aham, kibaszottul műveltek vagytok. Igaz, hogy képtelenek vagytok elvégezni az általánost, vagy leírni egy tőmondatot hiba nélkül, de azért hid csak, hogy műveltek vagytok:)).

    Balfasz!

    PS: olyan, hogy "magyar roma", nincs. Cigány van, aminek semmi köze a magyarhoz.

    VálaszTörlés
  20. Ja és irkáld az írás hibát. Kínodba úgyis tudod ,hogy igazam van. MAGYAR ROMA

    VálaszTörlés
  21. Bulcsú imádlak.Mi az akkor ,hogy romológia?

    VálaszTörlés
  22. Hogy mi a romológia?

    Romológia: a cigány népesség szociológiai társadalmi helyzetére vonatkozó ismereteket közöl. Nem tudomány. Saját érdeklődési köre megvan, de sajátos módszertannal is kellene rendelkeznie. A módszertant más diszciplínákból meríti.

    Hát ennyi, valójában nem más, mint egy mesterségesen létrehozott, teljesen felesleges felsőoktatási képzési szak (ami nem tudomány!), ami arra hivatott, hogy a komolyabb szakokat elvégezni képtelen, pozitívan diszkriminált kisebbségi hallgatók is diplomához juthassanak.

    Szóval, semmi köze ahhoz, hogy van-e "magyar-cigány", vagy nincs.

    Remélem segítettem, hogy egy kicsit műveltebb legyél...:))

    VálaszTörlés
  23. Egyébként nem azért nincs "magyar-cigány", mert esetleg kormosabbak, vagy koszosabbak vagytok az átlagnál, hanem mert nem vállaltok közösséget a nemzettel.
    Ahogy a tót, a sváb, a horvát, vagy akármelyik kisebbség magyarnak vallja magát, tesz az országért, közösséget vállal a magyarokkal, addig a cigányok saját magukat rekesztik ki azzal, hogy hogy a többségen élősködve, kifejezetten kártékony, deviáns életvitelén nem hajlandó változtatni.
    Még ti nézitek le a magyart, aki nélkül már rég éhen döglöttetek volna, arról nem beszélve, hogy még az általánost is képtelenek vagytok elvégezni, annyira elbutultatok a belterjes szaporodásotoknak köszönhetően.

    Na mindegy, új szelek járnak, már érzitek gondolom, ugyanis nem fogjuk hagyni, hogy tönkretegyétek a Hazánkat és ezzel együtt gyerekeink jövőjét.
    A többi mind mellékes, ez a legfontosabb és ha máshogy nem megy, márpedig bebizonyítottátok, hogy nem, akkor majd megy erőszakkal.
    Ez van, ezt már beszoptátok, sajnálom:).

    VálaszTörlés
  24. Kategória:Romológia A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából A különböző cigány-, illetve roma tematikájú alkategóriák gyűjtőkategóriája, valamint a további besorolásig a hasonló szócikkek gyűjtőhelye. Bulcsú innen értesült.
    de már mondtam neki. bulcsú csak a saját fejed után menj, de hiába, ez egy faszopó köcsög akit az apja ara nevelt hogy utálja a cigányokat, szerencsétlen hülye nem veszi észre hogy ő már cigánynak se lenne jó,ugyanis azért a cigányok már szép ruhában járnak és zselézik ám a hajukat meg ápolják magukat, Bulcsú elvan maradva, de jól! retkes nyakú, büdös, a szája pállót mind a picsa, habzik neki a szája mikor beszél,olyankor kellene szájbabaszni mikor jó habos a szája, aki olvassa Bulcsút az láthatja hogy Bulcsú meg érdemli hogy egy kicsit hej-re rakjam,lábhoz Bul! mars a sarokba egy szót ne haljak! megértetted! agy pacsit a cigányoknak.

    Szerencsétlen paraszt, ha paraszt! mert a paraszt nem ér-rá itt a vetés ideje. Ez egy hold koros agy beteg, de bevernék abba a nagy fejibe, ámbár nem aljasitanám magam vele.

    VálaszTörlés
  25. Tévedsz retek, az idézet nem a wikiről van:).

    A többihez csak annyit, hogy neked annyi esélyed van engem "helyrerakni", mint elvégezned a 8 általánost, vagyis; nulla.
    Mégpedig azért, mert sötét vagy, mint az éjszaka, a fajtádra jellemzően.

    Szájba anyukádat baszogathatod, ahogy szoktad, ő még örül is neki:).

    Na pá, kis ratyi koldusivadék:)).

    VálaszTörlés
  26. Ja, egyébként még nem jött el a vetés ideje, de honnan tudhatná ezt egy magadfajta ostoba élősködő?:))

    VálaszTörlés
  27. ja te majd szeptemberbe kezded el a metszést a kert rendberakást,és egyéb kerti munkát, na te tényleg agy beteg vagy! nem hallottál még márciusi vetésről? ugylátszik tecsak a cigány fasszopáshoz értesz!

    VálaszTörlés
  28. Miért égeted magad retek?

    A vetések ideje április, te balafasz, mit fogtok így zabálni az új hazátokban, ha elfogy a döghús, meg a sündisznó?

    A szopásról biztos sokat tudsz. Élvezted, amikor a sitten a tesókáid partiba vágtak, ratyika?:))

    VálaszTörlés
  29. Bulcsú .Ha retket ,salátát ,esetleg zöldborsót ,zöldbabot stb, szeretnél enni azt már február végén sőt vannak dolgok amit előző év ősszén el vethetsz .Március a magvak ideje amikor is el veted a későbbi palántákhoz,itt sorolhatnám de gondolom már érted.Szerintem te nem hogy vetni nem vetettél még de ,a kezedben sem fogtál még egy csomag magot szerintem saját magad miatt tedd meg bemész egy nagyobb üzletbe remélem sejted miről van szó olvasd el. Lehet,hogy van áprilisi vetésű dolog is nem tartom kizártnak .Épen ezért nem szabad vitatkozni,Többet ésszel mint ész nélkül.

    VálaszTörlés
  30. Mellesleg már lehet metszeni ,van aminek nem árt de ,olyan is van amit a fagy veszély elmúlásával metszenek.Többet ésszel mint ész nélkül.

    VálaszTörlés
  31. Bulcsú .Romológia ,most már értem miért írsz ide neked is ebből van a vizsgád szóval a selejteknek kitalált tantárgy hát ez vagy .El hiszem,hogy nehezen viseled a mai időkben.Lehet ,hogy egy cigo nagy mellényben.

    VálaszTörlés
  32. Bulcsú! valld be nincs kerted soha nem is volt igaz? mert akinek volt vagy van, az már most teszi a dolgát, balfaszvagy Bulcsú! tecsak cigányoznituc meg zabálni a másét, másét mert te egy dologtalan senki házi vagy, aki egész nap cigányozik! még a kerti munkához sem értesz nem is tudod mi az a konyha kert igaz?

    VálaszTörlés
  33. Nem a konyhakertről beszéltem, az a hobbikertészek asztala, kinn a földeken gabonát vetnek, nem salátát, haver.

    Ahogy a cigánysorokat ismerem, arrafelé a konyhakertben is csak a gaz és a szemétkupac nődögél, inkább arról tartsál egy kiselőadást, hogy ha szeméttől nem látszik a gaz, akkor érdemes-e kerti budit építeni, vagy tökéletesen megfelel a kertbeszarás ősi cigányszokás szerinti gyakorlása:)).

    VálaszTörlés
  34. Hitler után Bulcsú lenne az akit addig ütnék még térdenállva nem könyörögne hogy elég elég elég, mondjuk hitler hiába könyörögne.

    VálaszTörlés
  35. Bulcsú.Drága erről akarsz beszélni akkor közlöm veled a gabona félét ősszel vetik , és ha még az ősszel ki hajt akkor sincs baj .Mert télen úgysem fejlődik , viszont hó lepi s nem fagy le,ha meg nincs hó a télen akkor sincs baj mert akkora már a hajtás fagy le nem a mag .Tudni illik vannak olyan gabona félék s takarmányok is amit nemkel évente vetni de nem részletezem gondolóm ezt tudod paraszt lévén.

    VálaszTörlés
  36. Bulcsú, Mellesleg kösz ,hogy meg osztottad eszt az őssí módszert.

    VálaszTörlés
  37. Ne okoskodjál már bazdmeg, van őszi búza, meg őszi árpa is is, de a tavaszi vetéseknek még nincs itt az ideje.
    Amúgy örülök, hogy egy cigány is konyít valamit a mezőgazdasághoz, de nagyon ne kérkedj vele a tesókáid előtt, mert egyből leparasztoznak:).

    VálaszTörlés
  38. Te, másik névtelen szájhős!

    Nem a neten kell keménykedni retek, mert az komolytalan.

    Egy az egyben még sosem láttam cigányt odaállni..., gyáva féreg.

    VálaszTörlés
  39. Egy az egyben még sosem láttam cigányt odaállni..., gyáva féreg.


    A monitor mögül nem is fogsz! szar házi majom parádé, mem a netten kell cigányozni, mert az komolytalan, te annimalista pedrofil :) köcsögpöcs, aza baj hogy pénzetek van de boldogok nem vagytok, és a cigányokat okoljátok emiatt, úgy akartok élni mind a remeték. Sitten még nem voltam, mindig kerültem a bajt, csendes ember vagyok, de nem tűröm hogy az anyám a szádra vedd, neked is van anyád, vagy volt) hát élvez azon, egészségedre! ja és nem bukfencet kel vetni buta paraszt!

    VálaszTörlés
  40. Névtelen !
    Baronságot irogatsz a "cigányok szive" ökörrel együtt.
    Történelemről és összefüggéseiről semmit nem tudtok,
    de a szives cigány legalább aláírja a zagyvaságait, te még arra sem vagy képes. Hulladék vagy!

    VálaszTörlés
  41. Bulcsú ,Lehet ,hogy meglepődnél ha látnád a saját szemeddel aszt a kicsit. Mellesleg te arra gondolsz ha foltokba el fagy vagy nem kel ki a termés azt pótolják tavasszal. Tavaszi vetésnek a cirkót esetleg még a kukoricát tudom el képzelni amit ledarálnak az állatoknak de azt is inkább ősszel vetik.Ha csak nem burgonyát vetsz?

    VálaszTörlés
  42. vazul ,Aszt mondod az a szíves legalább alá írja.Az ugyan annyit ér mint a névtelen vagy a vazzul,foglalja a helyett azon kívül nem mond semitt.

    VálaszTörlés
  43. Kukoricát ősszel? Azért ez már túlzás:)).

    VálaszTörlés
  44. egyébként a zabot is tavasszal vetik és a lucernát is, de inkább cigányozzunk, az érdekesebb.

    VálaszTörlés
  45. Névtelen gyökér, azt bírom, bennetek, hogy ti aztán az elvégzett 6 osztályotokkal annyira tisztában vagytok ismeretlenek dolgaival...

    Vagy csak hiányoznak az érvek és valami faszságot azért mégiscsak ide kell írni?

    Ahh, minek magyarázok?!:))

    VálaszTörlés
  46. A mezőgazdaságban a Vetés ideje szerint tavaszi és őszi vetést, a Vetés módja szerint pedig szórva-, soros s fészkes vetést különböztetnek meg. A tavaszi Vetés alatt részint a tavaszi gabonanemüeket, részint általában a tavasszal eszközölt Vetés-eket szokásos érteni, szemben az őszi vetéssel. E szerint a tavaszi Vetés fogalma alá a tavaszi gabonaféléken kivül a köles, tatárka, hüvelyesek, kukorica, burgonya, dohány, kender, len, répa- és takarmányfélék tartoznak, melyek területe hazánkban az utolsó évtizedben (1886-95) 5,6 millió ha.-t tett s általában emelkedő irányt mutat, minthogy 1881-1885. csak 5,14 millió ha. volt a tavaszi Vetés-nek szánva. A tavaszi és őszi Vetés közt fenforgó arány hazánkban 57:43-hoz, vagyis az összes learatott területből esik tavaszi Vetés-re 57%, őszire csak 43%, miből az is következik, hogy hazánkban a tavaszi Vetés mezőgazdasági termelésünk keretében fontosabb szerepet visz, mint az őszi. A szórva Vetés-nél a magvak kézzel szóratnak szét. Ez a vetésnek legrégibb, de egyúttal legtökéletlenebb módja, mivel a magvak sem az egymástól való távolság, sem a mélység tekintetében nem nyernek megfelelő elhelyezést, hanem hol sűrün, hol ritkán, hol mélyen, hol sekélyen esnek. Ezen okból igényel a szórvavetés több magot és egyenetlenebb az utána származó V., mint a többi módoknál. Soros Vetés, a vetésnek az a módja, melynél a vetőmag egyenlő távolságu sorokban helyeztetik el. A kerti és kapás növényeknél a soros Vetés-t már régóta alkalmazzák, azonban nagyobb elterjedést s általánosabb alkalmazást csak a sorvetőgépek feltalálása óta nyert. Fészkes Vetés, a vetésnek az a módja, melynél a vetőmagvak egymástól nagyobb távolságra elhelyeztetnek, hogy azáltal a növénynek bizonyos tenyészterület biztosíttassék; ennélfogva főképen a nagyobb tenyészterületet igénylő növényeknél (tengeri, burgonya, tök, babnál) nyer alkalmazást. - Vetés az erdőtelepítésnek Vetés az erdő mesterséges felújításának egyik módja, amidőn t. i. a gyüjtött erdei famagvakat a beerdősítendő területre erdőlétesítés céljából elvetik. Ma már inkább ültetéssel erdősítenek. Virágos Cserjék Kertészet - Webáruház. Online növényvásárlás, csomagküldés, házhozszállítás

    VálaszTörlés
  47. Az őszi ültetés javasolt ideje szeptember végétől október végéig tart. A lényeg az, hogy a gerezdek még a tél beállta előtt jól begyökeresedjenek.

    okosodjál Bulcsú Na milyen fafajtáról lehet szó.?
    :)

    VálaszTörlés
  48. Bulcsú! Aszt beszélik a cigányok- hogy van elég búza, mégis drága Az Agrárgazdasági Kutató és Informatikai Intézet (AKII) a gabonapiaci elemzéssel foglalkozó tanulmányából kiderül, hogy a tavalyi év gabonapiacát a korábbi évektõl eltérõ tendenciák jellemezték, melyek megismerése segítségünkre lehet az idei jelenségek megértésében. Az 1999. évi rendkívül alacsony búzatermés azt eredményezte, hogy a 2000-es aratásra gyakorlatilag nullára csökkentek a búzakészletek, és ezzel párhuzamosan a piaci ár emelkedett. Az emelkedés folyamatos üteme máig nem tört meg, holott a tavalyi búzatermés (3,7 millió tonna) több mint egymillió tonnával haladta meg az egy évvel korábbit. A tavaly folyamatosan bõvülõ kínálat, valamint az állatállomány csökkenése következtében visszaesõ hazai felhasználás arra enged következtetni, hogy a búzaár nagyfokú emelkedése nem a kereslet-kínálati viszonyokra, hanem inkább a kukorica árrobbanására vezethetõ vissza -- állítja a tanulmány. A 2000. év idõjárása, a tavaszi belvíz és a nyári aszály nem kedvezett a kukorica-termesztõknek, így az 5 millió tonnányi termés jelentõsen elmaradt a várttól. A kukoricát a kormány tavaly visszasorolta a csak engedéllyel exportálható termények közé. Mint késõbb kiderült, hiába, mivel az agrártárca a kormány tavaly év végi döntése után exporttilalmat rendelt el, melyet február közepén oldott csak fel. Ennek eredményeképp még 2000. végén agrárkereskedelmi feszültség robbant ki Magyarország és az EU között. Az Unió azt kifogásolta, hogy a magyar agrártárca elõzetes egyeztetés nélkül, indokolatlanul döntött a kivitel leállítása mellett, s ezért a kétoldalú megállapodások terén retorziókat helyezett kilátásba. A helyzet rendezése után a földmûvelésügyi tárca Agrárrendtartási Hivatala február 26-án pályázatot fog hirdetni 100 ezer tonna tavalyi termésû takarmánykukorica exportjára, amelyre a kihirdetést követõ 60 napon belül lehet jelentkezni. A kiírásra legalább 5000 tonna mennyiséggel lehet pályázni. Nem lesz vetõmaghiány Az idei vetésre készülõ gazdák nem számíthatnak vetõmaghiányra. Ugyan néhány népszerû kukoricafajtából szûkösek a készletek, mégsem ez lesz a termesztés legfõbb korlátozó tényezõje, nyilatkozta a frisshirek.-hu-nak a Vetõmag Terméktanács illetékese. Dr. Hullán Tibor ügyvezetõ igazgató elmondása szerint Magyarországon általában nem a fajta alkalmassága, hanem a termesztési színvonal, azaz a növényvédelem és a tápanyag-utánpótlás határozza meg a terméseredményeket. A tavaszi vetésterületek nagysága elsõsorban az idõjárás függvénye -- mondta Hullán Tibor. Elhúzódó, csapadékos tavasz esetén a kukoricatermesztés kerülhet elõtérbe, míg a jelenleginek megfelelõ gyorsan melegedõ idõjárás a tavaszi kalászosok termesztésének kedvez. Az év elsõ gabonatermését adó tavaszi árpa és a zab túlsúlya nagy segítség lenne az állattenyésztésnek, ugyanis a szakértõk nyárra szemestakarmány-hiányt jósolnak. A szakember elmondása szerint tavaszi árpából várhatóan 200 ezer hektár, kukoricából pedig 1,1 millió hektár termõföldet vetnek be. A napraforgó termésterületének kismértékû növekedése várható, feltehetõen 300-350 ezer hektáron fogják termeszteni. A borsó és szója termesztése a BSE terjedése miatt valószínûleg elõtérbe kerül. Az állati takarmányokhoz kevert fehérje-kiegészítõkhöz ugyanis többé nem használhatnak állati fehérjéket, így borsó vagy szójadarával fogják azt pótolni.
    A cigányok sok hektár földet elatak már külföldi befektetöknek.

    VálaszTörlés
  49. Bulcsú! aszt beszélik a cigányok hogy -Bedőlt hitelek: áprilistól egy részük utcára kerülhet Csak a lakáshiteleseket nem lehet majd kilakoltatni április 16 és július elseje között, elfogadták az erről szóló törvénymódosítást. Megszorítás: a kisgazdákon és a vadászokon spórolna a kormány. Vadász fegyverek helyet csúzlikat kapnak a vadász társaságok.

    VálaszTörlés
  50. Mire vagy kíváncsi? A kakukktojásra?
    Szerintem ez az:

    "aszt beszélik a cigányok hogy"

    Értékelem, hogy normális témákat pengetsz, de légszi írd már úgy, hogy "azt", mert különben elveszti a beszélgetés a komolyságát.

    VálaszTörlés
  51. A vadászos jó poén volt, csak hát az a helyzet, hogy a puskáját mindenki magának veszi és nem az állambácsi ajándékozza, mint például a lakásokat, a tankönyvet, az étkezési hozzájárulást, jogosítványt, börtönkosztot, ami kifejezetten csak az elnyomott, kirekesztett, jóravaló, tanult és igen kulturált cigány honfitársainkat illeti meg.

    VálaszTörlés
  52. Bulcsú ,nézd meg mit írtam ,te pihent agyú,te azt sem tudod mi az ,hogy föld művelés te városi gyerek vagy. A mit gyorsan utána olvastál ennyi .Most meg mutattad ,hogy máshoz úgy sincs eszed ,résszemről cigányoz a többi dologhoz ész is kéne az nálad meg híján van .

    VálaszTörlés
  53. Az igaz, hogy világéletemben városban éltem és még csak földműves sem vagyok, viszont jó pár éve vadászom, így van némi rálátásom a termelésre is.

    Egyébként amit írtam, azt magamtól és nincs benne semmi, ami ne lenne igaz. Te kis őszi kukorica vető:)).

    Az viszont egészen biztos, hogy te nem állsz azon a szinten, hogy az én szellemi képességeimet megítéld. Ez abból is látszik, hogy még szöveget értelmezni sem tudsz (nem beszélve az írásról), különben észrevetted volna, hogy a bemásolt szövegeddel azt támasztod alá, amit írtam. Pont.

    VálaszTörlés
  54. Bulcsú! Eszt olvastad-már a KURUC-roll!

    Negyven-ötvenfős csoportokban cigányok tűnnek fel, kezükben bot, fejsze, vasvilla. Cipőjükre ragasztószalaggal ráerősített, kinyitott bicska. Románul kérdezik, hol vagytok testvéreink? Jön a válasz a románoktól, itt vagyunk testvérek. Na, ha ott vagytok, akkor odamegyünk, mondják a cigányok sejtelmes mosollyal, és utána felhangzik az előre megbeszélt cigány csatakiáltás: „Ne féljetek magyarok, itt vannak a cigányok!” A helyzet mintegy két óra alatt az ellenkezőjére fordul, mivel a Nyárád-menti székelyektől is érkezett erősítés. A románok menekülnek, nyomukban a magyarok meg a cigányok. A város hajnalra magyarrá válik, a tömeg a magyar és a székely himnuszt énekli, a Városházán megjelenik a magyar zászló is. Másnap Ion Iliescu elnök azt kéri Marosvásárhely lakosságától, hogy 15 óráig fejezzen be minden tüntetést és menjen haza. A magyarok, vezetőik tanácsára, nagy nehezen hazamennek, a románok később még napokig tüntetgetnek, agresszív hangnemben, de erőszaktól mentesen. Nagyjából ennyi a fekete március krónikája. Ami ezután következett, az egy külön tanulmányt érdemel. Mérleg: hat halott, közel négyszáz sebesült, csalódottá és kiábrándulttá vált magyarok, a város még erdélyi mércével mérve is mérhetetlen elszegényedése! Soha le nem mosható szégyenfolt Marosvásárhely románságának. A pogrom miatt csak magyarokat és cigányokat ítéltek el, vétkes románt nem találtak, még a teherautót vezető, egy magyart halálra gázoló románt is felmentették! Többszázan elmenekültek Marosvásárhelyről, az eseményeket követően. Az események miatt, gazdasági hátrányba került város pedig még éveken keresztül az elvándorlók városának számított.

    VálaszTörlés
  55. Bulcsú! tényleg inkább cigányozunk, mert veled értelmesen nem lehet beszélgetni.

    Bulcsú! nemzettestvérem szópjále!

    VálaszTörlés
  56. BULCSÚ Le vagyok nyűgözve az őszinteségedtől amennyiben persze igazat írsz .Ugyan eszt gondolom én is rólad. Nem tartozol az én köreimhez tehát ,nem tudlak érdemben meg ítélni nem ismerlek. Feleslegesnek tartom a mocskolódást az nem nekem való nem leszek tőle több sőt. Neked meg hajrá mutasd meg mijen kemény vagy .

    VálaszTörlés
  57. Kedves Névtelen. Bulcsú egy primitív ember állat,
    én már többször próbáltam vele rendesen beszélni de nem lehet, komolyabb témánál el akad.

    Isten az atyánk föld az anyánk.

    ((((ROMÁK SZÍVE))))

    VálaszTörlés
  58. Óóóóh, ez nagyon megható volt:)).

    Szíves gyökér, csinálj már egy IQ tesztet, te idióta! Semmi önkritikád nincs, szerencsétlen?

    Nevetséges vagy... és szánalmasan sötét, de ez így jó, legalább röhögni lehet rajtad:)).

    VálaszTörlés
  59. Bulcsú.

    Röhögni csak rajtad lehet :) gondolkodj el kicsit szia!

    Isten az atyánk föld az anyánk.

    ((((ROMÁK SZÍVE))))

    VálaszTörlés
  60. Romák szíve ,Bulcsú ,Egy tanult ember romológia szakon vizsgázót.Azért utálja a romákat. Legtöbb ember utálja amit tanul kérdés miért választotta esz. Mert szerette volna? Vagy mert másra nem volt képes, a szellemi kapacitását fel mérve döntött úgy .Ez jó vagy rossz mindenki döntse el maga .

    VálaszTörlés
  61. Kedves retkek! Én a romológiát nem tanulom, hanem oktatom az egyetemen. Négy féle cigány nyelvjárást beszélek és pontosan 17.492 cigány luvnyát szopattam meg.

    Ezért aztán, pontosan tisztában vagyok vele, hogy selejtek vagytok és semmi keresnivalótok az emberek között:).

    VálaszTörlés
  62. Bulcsú Ha te az lenél akinek mondod magad lenne annyi tartás benned , hogy amivel a kenyeredet keresed jobban tiszteld.Ugye egy papír nem jelenti feltétlenül azt ,hogy ész is társul hozzá.Nem zavar kit- kiket szopattál meg egészségedre váljék.Te nem vagy tisztában azzal ,mi lenne a dolgod feladatod és ilyen emberek tanítják a gyermekeket. Fizetést kapnak a semmiért,ez olyan mint mikor a bedofilra bízták a gyerekeket. Faj gyűlölő, romológia. Tudod te mit jelent ,embernek leni?

    VálaszTörlés
  63. Ez csak poén volt, semmi közöm a romológiához, valamelyik névtelen cigánygyerek hozakodott vele elő, hogy milyen apropóból, az számomra rejtély.

    Természetesen cigány luvnyákat sem szopatok, hiszen rásszistá vagyok, akkor lássam őket, amikor a hátam közepét.

    VálaszTörlés
  64. Kedves Bulcsú.


    Én is skizofrén vagyok nem könnyű Így élni, köszönöm, hogy leírta a történetét sokat segíttett nekem!

    VálaszTörlés
  65. Bulcsú,úgy is mondhatnám sakk-matt.

    VálaszTörlés
  66. Szia névtelen olvastam a témátokból! Én pszichiátrián dolgozom mint vezető szakápoló. Azt tudnám javasolni, hogy mindenképpen keressetek egy orvost a barátodnak Úgy nevezet Dulcsúnak, vagy legalább egy pszichológust, mert egy idő után elmélyülhetnek benne ezek a dolgok amik bántják, és onnan még nehezebb kikerülni. Nem egy ilyen betegünk volt már, és sajnos 40%-nak halál lett a vége.

    VálaszTörlés
  67. öreg , Bulcsú most nyalogassa a sebeit , utána még mocskosabban fog írni .Ezek az emberek nem gondolkodnak ,mennek a tömeg után. És még ő sérteget másokat ismeretlenül . Na mindegy Bulcsút ki írtuk innen,egy időre.

    VálaszTörlés
  68. Mi a felzúdulás tárgya, makikák, nem forog az agyatok? Ha nem írok az azért van, mert jobb dolgom akadt, mint rajtatok szánakozni.

    Öreg! "40%-nak halál lett a vége. "

    60% meg elnyerte az örök életet? Az nem is rossz arány.

    VálaszTörlés
  69. "És még ő sérteget másokat ismeretlenül ."

    Én olyan dolgokba kötök bele, ami látszik. Például, hogy nem ismeritek a helyesírás legalapvetőbb szabályait sem, nem tudtok fogalmazni, vagy logikus érvekkel alátámasztott vitát folytatni. Erről igazán nem én tehetek.
    Emellett azért nagy az arcotok, mert nem hiszitek el, hogy sötétek vagytok.
    Ezzel most mit lehet kezdeni? Néha le kell, hogy anyázzalak benneteket, mert idegesítő, hogy mekkora nagypofájú balfaszok vagytok.

    Ti meg le tudtok hülyézni, meg romológusozni:). Értitek a különbséget, vagy még ezt sem...?

    VálaszTörlés
  70. Mívan Bulcsú tovelod magad hogy dolgozol a kertben. )

    VálaszTörlés
  71. Lehet most a kertben dolgozni az igaz! csak ez a vízdíj ne-lenne olyan magas, fúrót kúttal más, de még így is meg éri, na megyek is a dolgomra, nehogy bulcsú aszt higye hogy a cigányok nem csinálnak konyha kertet, szeretem a friss salátát meg a zöld hagymát.

    Isten az atyánk föld az anyánk.

    ((((ROMÁK SZÍVE))))

    VálaszTörlés
  72. Bulcsú, Részemről anyázhatsz. Vitatkozni csak arról érdemes a mi a másikat is érdekli . Te nem vitatkozol te sértegeted az embereket .Olyan ez mint mikor azt mondják veszekszik vagy verekszik ,sokan ez között sem tudnak különbséget tenni. Te is,közéjük tartozol e szerint.A vita akkor jó ha valamely fél számára építő.

    VálaszTörlés
  73. Bulcsú,Vagy a csúnya szavak vagy a helyes írás ennyi ,érdemben semmi .

    VálaszTörlés