2010. szeptember 26., vasárnap

Néhány hőstett a büszke náciktól.

Néhány hőstett a magyarbűnözőktől.:
a kis náci ivadék meg gyilkolta brutálisan a barátnőjét és horogkeresztet vágott a hátába. Ez is csak egy betegség ami abból adódik, hogy gyermekkorában szexuálisan zaklatták a szülei (de bízom benne, hogy a börtönben folytatódik.
A náci vállalkozó az őstermelőktől elvitt árút nem fizette ki, egy szóval meglopta őket. Vagy nem lopási szándékkal tette hanem csak segíteni szerettet volna a gazdákon, hogy ne rohadjon rájuk a termény az egyenruhásoknak meg úgy is kellett valamit zabálni.(a segély zöldségnél nincs jobb a levesbe).
Az autómatákat és a bankokat kirabolták a náci kiskatonák felvonultatására, és a náci eszmék hirdetésére.
A volt komcsi jelenlegi náci vezér tapasztalatból elmondta, hogy a zsidó farkak kicsik és metszettek (de mégis finomak).
A fajgyűlölő egyenruhás hölgyike ruhástól még nem volt színtévesztő, de amint a ruháját elvesztette abban a pillanatban a látását is, mert rögtön megfelelt neki a fekete kolbász ráadásul a páros kolbász.
A náci kiskatona beosont az alvó emberekhez az ablakon késsel, gyilkolási szándékkal és náci ninjának képzelte magát, csak a nagypapa éberségének köszönhetően a ninját harcképtelenné tette.
De van ettől jobb ninjás történet is ami vegyi fegyverrel kezdődött és a hulla szállítóval végződött.
Az egyenruhások egykori kapitánya másodállásban a gyerekeinek és feleségének tudtával, a faj fenntartás érdekében tizenéves lányokat tartott szaporítás céljából (a törvény szerint pedofil, magunk közt szólva pedrobéla).
A náci vezérek a parlamentbe egyenruhába, otthoni luk helyett meg más lukba járnak.
A kis náci képviselőjelölt bedrogozva bemutatta a szexuális hovatartozását a transzfesztita bárban (ugye a kis trafó hormonjai mire képesek a náci eszmék ellenére?)
Az úgy mond törvényt tisztelő náci polgármesterjelölt, óvodások értelmi szintjével az utcán MSZP-plakátokat szaggat. A törvényt nem csak betartatni hanem betartani is kell. Hülye gyerek kő cukor? Én mondjam meg nektek ezt, cigány létemre retkesnyakúak?
EZ A SOK GYEREKES CSÍN MIND BŰNCSELEKMÉNY

A Romák Angyalai.

2010. szeptember 18., szombat

MSZP-s vagy megdöglessz.

A jobbik több millió magyart küldene a haláltáborba politikai hovatartozása miatt. A retkes nyakú korcs náci mondvacsinált magyarok ki irtanák az igazi Árpád népét. Amelyik retkes nyakú elvégezte legalább másodikig az általánost az olvassa el ezt a levelet figyelmesen.

„Kedves Morvai Krisztina!

Ön Kounalakis amerikai nagykövetasszonynak írt nyílt levelében (melyben felháborító módon a döntését, amiért nem ment el Önökhöz a választás estéjén, a kommunizmus által elkövetett bűnök jóváhagyásaként mutatja be) megkérte az amerikai állampolgárokat, hogy „írják meg álláspontjukat”.Én amerikai állampolgár vagyok, aki 20 éve él Magyarországon, és az alábbiakban írom le álláspontom:
65 évvel ezelőtt mintegy 300 000 amerikai katona (köztük anyai nagybátyám) halt meg Európa fasizmus - mely ugyanabból a gyűlöletes demagógiából fejlődött ki, amit Ön és Jobbikos politikustársai felvállaltak - alóli felszabadítása során. Sokan közülük Budapesten vagy környékén található katonai temetőkben lettek eltemetve.Mint az 1920-as, 30-as és 40-es évek nemzetiszocialista mozgalmai, melyeken az Ön mozgalma is alapul, az Önök mozgalma intellektuálisan őszintétlen és erkölcse igen gyanús. Ön hiányolja a törvényt és a rendet, mégis követeli, hogy a Gárda garázdasággal megvádolt tagjait tárgyalás nélkül engedjék szabadon. Ön megvédené azok emberi jogait, akik kockakővel dobálták a rendőröket és felgyújtották az állami televízió épületét, és Ön mégis nyíltan támadja a magyar kisebbségeket etnikai és vallási alapon. A legvérlázítóbb azonban az, hogy a kommunizmus bukását követően húsz évvel – egy olyan időszak után, ami arról emlékezetes, hogy kifejezetten politikai terrormentes volt – Ön és követői maguknak követelik a terror áldozatainak szerepét, annak ellenére, hogy meglátásom szerint pont az Ön pártjának félkatonai szervezete, az ún. Magyar Gárda terrorizál, hiszen kissebségi közösségekben parádéznak fasiszta jelvényeket viselve és fasiszta zászlókat lengetve.
Szerintem különös, hogy valaki, akinek Morvai a neve (a szó értelmét tekintve Moráviai, ami egy olyan szláv terület, mely sosem volt a történelmi Magyarország része) mondja magát valamiféleképen inkább magyarnak, mint az, akinek ősei már évszázadok óta itt élnek. Azt is furcsának tartom, hogy egy elvált, antiszemita személy magát keresztényebbnek tartja azoknál, akik valóban figyelnek a katolikus egyházi előírásokra a válás és antiszemitizmus tekintetében. Valójában minden keresztény vallás elítéli a gyűlöletes szenteskedést, amin az Ön mozgalma alapul.
Mint a legtöbb ideológus, Ön és társai nem haboznak eltorzítani a tényeket a saját cinikus ideológiai céljaik érdekében. Az MSZP és más szociáldemokrata pártok által képviselt szocialista értékek nem felelősek a Sztálin, Mao, és más kegyetlen diktátorok által a munkásosztály nevében elkövetett bűnökért. Bár Sztálin volt a történelem legnagyobb tömeggyilkosa, Adolf Hitler szorosan követi őt a második helyen, hiszen közvetlenül ill. közvetve okozta 14,4 millió katona és 27,1 millió civil halálát, beleértve olyan magyar hazafiakat, mint a nagyszerű költő Radnóti Miklós, vagy Szerb Antal regényíró és irodalomtörténész, akiket vallásos keresztényként neveltek.
A Jobbik azáltal, hogy szándékosan Hitler nácijait és Szálasi nyilaskereszteseit veszi mintaképül, megszégyeníti a fasizmus áldozatait itthon és külföldön egyaránt, beleértve a 290 000 magyar, nem zsidó származású civilt, akik a második világháborúban vesztették életüket.
Én az európai történelmet a Columbia Egyetemen Deák Istvántól, Robert Paxtontól, és Fritz Sterntől tanultam, mindegyikük megélte a fasizmus és a háború borzalmát. Ők óva intettek engem az olyan emberektől, mint Ön, akik bizonytalanok voltak származásukat illetően, frusztráltak a magánéletükben elmaradó sikerek miatt, és elszántan, bármi áron bizonyítani akarják hazafiságukat a nemzeti, etnikai, vagy vallási kisebbségek kárára. Adolf Hitler egy bukott osztrák művész volt, azzal az átokkal sújtva, hogy egyik nagyszülője zsidó volt, be akarta bizonyítani, hogy ő a legnagyobb német. Joszif Sztálin alacsony volt, egy gyerekkori baleset miatt nyomorék, ragyás, korábban grúz ortodox teológus tanuló, aki oroszul erős grúz akcentussal beszélt, és gyilkos kisebbségi komplexusa hajtotta, hogy a legnagyobb szovjet legyen. A magyar nyilaskeresztes párt alapítója, Szálasi Ferenc (született Salosjan) örmény, szlovák és német felmenőkkel rendelkező magyar volt, aki elszánt volt, hogy bebizonyítsa magyarságát azáltal, hogy szisztematikusan kínozta és ölte meg magyar társait.
Szálasi egyike volt azon 20-as, 30-as és 40-es évekbeli buzgó magyar nacionalistáknak, akiknek megkérdőjelezhető volt a magyar származása, és bizonyítani akarta magyarságát a nemzeti kisebbség üldözésével. Gömbös Gyula, az önjelölt „fajvédő”, katonából lett politikus, aki 1932-1936 között Magyarország miniszterelnöke volt, apja egy Knöpfle nevű magyar sváb volt.  Az 1944 márciusában történt német megszállás után a Hitler által felállított német bábkormány feje Magyarország Berlini nagykövete, Sztójay Döme tábornok volt, aki Stojakovic néven látta meg a napvilágot, ami horvát név.
És most Vona Gábor (született Zázrivecz) ill. Ön mellüket veregetve azt mondják, Önök milyen nagyszerű magyarok, hogy kihasználják az emberek frusztrációját, a korrupciót és a világgazdasági hanyatlást önző politikai céljuk érdekében.
Tudja kik a nagy magyarok? Az a rákból felépült asszony, aki rokkant gyermekét neveli és minimálbérért dolgozik a hajléktalanok nappali melegedőjén. A Vöröskereszt önkéntesei, akik hajnali 5.30-kor kelnek fel, hogy éhes gyermekeknek osszanak ennivalót. Az alulfizetett, túldolgoztatott tanárok, akik végzik a dolgukat és nem reklamálnak; az egészségügyi dolgozók, akik nem fogadják el a külföldi munkaajánlatokat, mert így saját honfitársaikat tudják gyógyítani. Az átlagemberek azon tízezrei, akik most vasárnap békésen végigmentek a holokauszt áldozataira megemlékező felvonuláson, és békésen tüntettek a gyűlöletpolitika és harag ellen, amely már oly sok fájdalmat és szenvedést okozott itthon és külföldön a múltban.
Tisztelettel
Richard Field”
Elolvastátok ti is retkes nyakuak?
Akiknek megkérdőjelezhető volt a magyar származása, és bizonyítani akarta magyarságát az gyilkolt meg 290 ezer ártatlan magyart. A mostani önjelölt fajvédők több millió magyar kiirtására készül.
ui:HA A JÖVÖBEN SZAPPANAL MOSAKSZOL VÉLETLENÜL RETKESNYAKÚ, AKKOR BESZÉLJ A SZAPPANHOZ MERT LEHET, HOGY ÖREGANYÁDAT KOPTATOD.)): Haj rá magyar ország haj rá magyarok.)):

A jobbikos nácik el akarják foglalni az országunkat.

A jobbikosok már nem csak minket akarnak koncentrációs táborba zárni hanem az MSZP-seket is. Talán kétségbe vonják a magyarságukat? A több milliónyi MSZP-s magyar is szappan vagy macskaeledel lesz? Nem lesz aki elhasználjon annyi szappant mert a retkes nyakú nácik nem szeretnek mosakodni. A magyarságról még csak annyi, hogy a nácik vezére Vona Gábor próbál minket üldözni saját országunkból aki  (született Zázrivecz)  Lengyel retkes nyakú azt sem tudja hogy, hogy néz ki valójában az országunk. Szerintem ezeket a nácikat gyermekkorában lelki trauma ért.
Romák Angyalai

2010. szeptember 6., hétfő

Náci holokauszt.


Drága testvéreim, eljutottunk odáig, hogy nyilvánosan alázhatjuk a fő ellenségeinket és zászlónkra tűzhetjük a szélső jobboldal és a náci beálítottságú emberek táborba zárását és nyilvános megaláztatását. Mégpedig azért mert mi cigányok már megkaptuk a cigánybűnöző titulust előre pedig még nem üldöztük a náci Magyarokat. Most ha mi megérdemeltük akkor a nácik is megérdemlik a magyarbűnöző titulust és egálban leszünk, amint véghez visszük a célkitűzéseinket.(és mindezt a kormány beleavatkozása nélkül)

Öt év vagy kötél a fasisztáknak (épül a táborotok nácik)

Romák Angyalai.

2010. szeptember 4., szombat

Terrorista szervezet?


Amennyiben valaki tudja indokolni azt a kijelentését, hogy terroristák vagyunk akkor azt tegye meg ne csak ilyen súlyos szavakkal vagdalózzon. Mi a romák angyalai is tudunk súlyos dolgokat írni de alá is tudjuk mindig támasztani ha kell Pl: a gárda minden formája terrorista mert állam és alkotmány ellenes és a jobbik mint párt úgyszintén törvénybe ütköző az összes náci megmozdulással együtt. A mi tevékenységünk a romák védelméről szól, amire a kormány nem képes pedig a mi pénzünket is lenyeli akár adó akár áfa néven.