2010. szeptember 26., vasárnap

Néhány hőstett a büszke náciktól.

Néhány hőstett a magyarbűnözőktől.:
a kis náci ivadék meg gyilkolta brutálisan a barátnőjét és horogkeresztet vágott a hátába. Ez is csak egy betegség ami abból adódik, hogy gyermekkorában szexuálisan zaklatták a szülei (de bízom benne, hogy a börtönben folytatódik.
A náci vállalkozó az őstermelőktől elvitt árút nem fizette ki, egy szóval meglopta őket. Vagy nem lopási szándékkal tette hanem csak segíteni szerettet volna a gazdákon, hogy ne rohadjon rájuk a termény az egyenruhásoknak meg úgy is kellett valamit zabálni.(a segély zöldségnél nincs jobb a levesbe).
Az autómatákat és a bankokat kirabolták a náci kiskatonák felvonultatására, és a náci eszmék hirdetésére.
A volt komcsi jelenlegi náci vezér tapasztalatból elmondta, hogy a zsidó farkak kicsik és metszettek (de mégis finomak).
A fajgyűlölő egyenruhás hölgyike ruhástól még nem volt színtévesztő, de amint a ruháját elvesztette abban a pillanatban a látását is, mert rögtön megfelelt neki a fekete kolbász ráadásul a páros kolbász.
A náci kiskatona beosont az alvó emberekhez az ablakon késsel, gyilkolási szándékkal és náci ninjának képzelte magát, csak a nagypapa éberségének köszönhetően a ninját harcképtelenné tette.
De van ettől jobb ninjás történet is ami vegyi fegyverrel kezdődött és a hulla szállítóval végződött.
Az egyenruhások egykori kapitánya másodállásban a gyerekeinek és feleségének tudtával, a faj fenntartás érdekében tizenéves lányokat tartott szaporítás céljából (a törvény szerint pedofil, magunk közt szólva pedrobéla).
A náci vezérek a parlamentbe egyenruhába, otthoni luk helyett meg más lukba járnak.
A kis náci képviselőjelölt bedrogozva bemutatta a szexuális hovatartozását a transzfesztita bárban (ugye a kis trafó hormonjai mire képesek a náci eszmék ellenére?)
Az úgy mond törvényt tisztelő náci polgármesterjelölt, óvodások értelmi szintjével az utcán MSZP-plakátokat szaggat. A törvényt nem csak betartatni hanem betartani is kell. Hülye gyerek kő cukor? Én mondjam meg nektek ezt, cigány létemre retkesnyakúak?
EZ A SOK GYEREKES CSÍN MIND BŰNCSELEKMÉNY

A Romák Angyalai.

37 megjegyzés:

  1. Tudtam hogy jók vagytok .Na de ez a kép. A csaj,szája ,tele van GE,,VEL . Azok meg egy mást basszák seggbe ,vagy azokat szopta a csaj.Mi van a pumpálós faszúval . Mindegy köcsögök az egészen.

    VálaszTörlés
  2. Még ennyi köcsögöt nem sűrűn lát az ember együtt.

    VálaszTörlés
  3. KÖCSÖG PARASZT KURVA MEGSZOPTATNÁM EGYBÖL NEM LENNE FAJ GYŰLÖLŐ. A CSIRÁKAT MEG BE KÉNE VINNI A SITRE HAD JÁTSZANAK VELÜK.KIVAN A HÁTADMÖGÖT,

    VálaszTörlés
  4. Húha, belépett egy pornós kurva a gárdába, van mire verni a mikrométerű fekete faszotokat.

    A kamionparkolók, meg a bekötőutak tele vannak retek cigó kurvákkal, 14-től 50 évesig, akik 2000-ért bárkit leszopnak. Kiállítjátok a saját lányaitokat, meg a feleségeiteket retkek, ezen miért nem hőbörögtök? Ja, mert ez a megélhetésetek. Az nem zavar, hogy 18 éves német turista kölykök, meg 50 éves izzadt kamionosok gecijével van tele az asszonyaitok szája, naponta többször?

    A képen látható fiúk éppenséggel nem buzik, csak be vannak baszva, viszont a Máunika show tele volt lányabaszó retkekkel, meg ratyi cigógecikkel.

    VálaszTörlés
  5. Ez a héten történt:

    Be is fűszerezte testvére szétdarabolt holttestét a gyilkos cigány

    Beismerő vallomást tett az a 19 éves nagymányoki férfi, aki megölte, majd feldarabolta testvérét, és testrészeit házuk pincéjében rejtette el. A rendőrség nem zárja ki, hogy anyagi haszonszerzés miatt követte el a csütörtökön ismertté vált gyilkosságot.
    A férfi egy baltával sújtott le alvó, 30 éves bátyjára Nagymányokon, a család Rákóczi utcai házában - mondta Máté Dezső alezredes, a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztályvezetője pénteken.
    A holttestet baltával, késsel és fűrésszel több darabra vágta, a maradványokat pedig az épület pincéjében rejtette el úgy, hogy fűszerrel - paprikával, majoránnával - szórta be, majd nagy mennyiségű hulladékkal takarta le. A gyilkos a feldarabolt testről videofelvételt is készített; ezt a kihallgatásán azzal magyarázta, hogy később meg akarta nézni, hogy szembesüljön tettével, azután pedig öngyilkos legyen.
    A bűntényt az áldozat egyik barátja jelentette be: csütörtökön kereste a férfit, de a lakásban csak a vérfürdő nyomait látta. A helyszínre érkező rendőrök a lakásban találták meg a gyanúsítottat, aki először azt állította, hogy bátyja külföldre távozott.
    A holttest maradványait bonyhádi önkéntes tűzoltók segítségével emelték ki a szemét alól; a tűzoltóknak a bomló hulladék miatt oxigénpalackra volt szükségük a testrészek kutatásakor. A gyilkosság időpontja az eddigi adatokból nem volt megállapítható, feltételezések szerint a tetem megtalálása előtt legalább egy-három nappal történhetett.
    A gyilkossággal gyanúsított fiatalember valószínűleg kábítószer hatása alatt állt, a rendőrök valószínűsítik, hogy könnyű drogot használt. A lehetséges indítékról Máté Dezső elmondta: a testvérpár kapcsolata hosszabb ideje rossz volt, a gyilkos azt vallotta, hogy nem bírta tovább bátyja bántalmazásait.
    Az alezredes ismertetése szerint az áldozat 2010. januárban szabadult erőszakos bűncselekményért és garázdaságért kirótt börtönbüntetéséből, az elkövető, aki a bonyhádi speciális iskola hetedik osztályos tanulója, vagyon elleni és garázda bűncselekmény miatt szintén volt már büntetve.
    Mivel a gyilkosság után az öcs sok műszaki cikket adott el, a rendőrség nem zárja ki az indítékok közül anyagi haszonszerzés lehetőségét

    VálaszTörlés
  6. Be is fűszerezte testvére szétdarabolt holttestét a gyilkos cigány

    Beismerő vallomást tett az a 19 éves nagymányoki férfi, aki megölte, majd feldarabolta testvérét, és testrészeit házuk pincéjében rejtette el. A rendőrség nem zárja ki, hogy anyagi haszonszerzés miatt követte el a csütörtökön ismertté vált gyilkosságot.
    A férfi egy baltával sújtott le alvó, 30 éves bátyjára Nagymányokon, a család Rákóczi utcai házában - mondta Máté Dezső alezredes, a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztályvezetője pénteken.
    A holttestet baltával, késsel és fűrésszel több darabra vágta, a maradványokat pedig az épület pincéjében rejtette el úgy, hogy fűszerrel - paprikával, majoránnával - szórta be, majd nagy mennyiségű hulladékkal takarta le. A gyilkos a feldarabolt testről videofelvételt is készített; ezt a kihallgatásán azzal magyarázta, hogy később meg akarta nézni, hogy szembesüljön tettével, azután pedig öngyilkos legyen.
    A bűntényt az áldozat egyik barátja jelentette be: csütörtökön kereste a férfit, de a lakásban csak a vérfürdő nyomait látta. A helyszínre érkező rendőrök a lakásban találták meg a gyanúsítottat, aki először azt állította, hogy bátyja külföldre távozott.
    A holttest maradványait bonyhádi önkéntes tűzoltók segítségével emelték ki a szemét alól; a tűzoltóknak a bomló hulladék miatt oxigénpalackra volt szükségük a testrészek kutatásakor. A gyilkosság időpontja az eddigi adatokból nem volt megállapítható, feltételezések szerint a tetem megtalálása előtt legalább egy-három nappal történhetett.
    A gyilkossággal gyanúsított fiatalember valószínűleg kábítószer hatása alatt állt, a rendőrök valószínűsítik, hogy könnyű drogot használt. A lehetséges indítékról Máté Dezső elmondta: a testvérpár kapcsolata hosszabb ideje rossz volt, a gyilkos azt vallotta, hogy nem bírta tovább bátyja bántalmazásait.
    Az alezredes ismertetése szerint az áldozat 2010. januárban szabadult erőszakos bűncselekményért és garázdaságért kirótt börtönbüntetéséből, az elkövető, aki a bonyhádi speciális iskola hetedik osztályos tanulója, vagyon elleni és garázda bűncselekmény miatt szintén volt már büntetve.
    Mivel a gyilkosság után az öcs sok műszaki cikket adott el, a rendőrség nem zárja ki az indítékok közül anyagi haszonszerzés lehetőségét

    VálaszTörlés
  7. ez is a héten történt:

    Cigány "gyerekszeretet": agyonverték a saját kétéves gyereküket

    Megölte a tévé Jancsikát

    Szörnyethalt az a 22 hónapos kisfiú, akire szerdán este rázuhant egy televízió a Csongrád megyei Bakson. Azt, hogy pontosan hogyan történt a tragikus baleset, a rendőrség vizsgálja.

    A Bors felkereste a gyermek hozzátartozóit, de egyelőre nem tudtak nyilatkozni.

    - Felfoghatatlan a fájdalom. Ebben a pillanatban nem tudunk ennél többet mondani – mondta szűkszavúan Jancsika egyik rokona. Mint azt lapunk megtudta, az elhunyt gyermek koraszülöttként jött világra, de egészséges és erős kisfiú cseperedett belőle. Szülei képtelenek feldolgozni elvesztését.

    Az esetkor otthon volt Jancsika anyukája is, aki azonnal autóba ült életveszélyesen megsérült gyermekével és a mentőket riasztotta. A kisteleki kórházba tartottak, s útközben a mentők átvették a kétségbeesett anyától a gyermeket, de hiába próbálták újraéleszteni, Jancsika meghalt.

    – A rendőrség gondatlanságból elkövetett emberölés miatt rendelt el nyomozást, egyelőre ismeretlen tettes ellen – mondta el Szenti Szabolcs, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
    SD - BORS
    Frissítés (11:51): a TV2 tegnap, az igazságügyi szakértő véleményének közzététele előtt, az ügy kapcsán a következőt írta: „Eddig nem tisztázott, hogy hogyan zuhanhatott a tévé a kisfiúra. A Tények operatőrét a család tagjai és barátai megfenyegették és elkergették.” Vajon miért kellett a cigányoknak elkergetnie az operatőrt? - tesszük fel a (költői) kérdést.

    VálaszTörlés
  8. ez is a héten történt:

    Megint idős nénit próbáltak meglopni a cigányok

    Elzavarta a trükkös tolvajokat az idős asszony

    Könnyű prédaként tekintenek a tolvajok a koros emberekre, egy mátraderecskei asszony azonban megfutamodásra késztette őket.

    Számtalan olyan esetről adtunk már hírt, amikor a tolvajok az idős emberek hiszékenységét, jóindulatát kihasználva lopták meg az áldozatokat. Augusztusban az áramszolgáltatótól állítólagosan visszajáró összegek ígéretével szedtek rá sokakat, s zsákmányoltak több mint 4,5 millió forintot. Akkor a rendőrség és a szolgáltató is figyelmeztetett a veszélyre. Hogy az óvatosságra intés nem volt hiábavaló, azt egy csütörtöki eset is jól mutatja.

    Tegnap délelőtt egy 78 éves mátraderecskei asszony figyelt fel arra, hogy az udvaráról két számára ismeretlen férfi köszönget be a házába. A verandán lévő nő megkérdezte az idegeneket, hogy mi járatban vannak, mire az egyik azt felelte, hogy az áramszolgáltatótól jöttek és a túlfizetése miatt pénzt hoztak neki. Az asszonyt saját bevallása szerint először megzavarta a férfiak megnyerő viselkedése, akik pár pillanat alatt máris a kinti villanyóra-szekrény előtt termettek.

    Hamarosan előkerült a pénzváltós trükk is: a férfiak arra hivatkoztak, hogy csak 20 ezres bankójuk van, így egy 10 ezrest kérnek vissza. Az idős ember be is ment az egyik szobába, ahol 30 ezer forintot tartott a szekrényben. El is indult a kért összeggel a kezében a férfiakhoz, ám egyikük ekkor már az előszobában volt.

    Az asszonynak ekkor gyanússá váltak az ismeretlenek, s eszébe jutott, hogy hasonló módon már többeket is megloptak. Rákiabált a férfiakra, hogy takarodjanak a portájáról, mire a két alak kereket is oldott. A nő - akit így nem ért kár - ekkor értesítette a rendőrséget. Az Egri Rendőrkapitányság ismeretlen tettesek ellen indított nyomozást.

    VálaszTörlés
  9. ez is a héten történt:

    Törtek-zúztak, vasutast vertek - igen, a cigányok

    Az alábbi hír elkövetőinek származásáról még nincs pontos információnk, így csak feltételesen hozzuk a Cigánybűnözés-rovatban, mivel az elkövetés módja, körülményei tipikusan cigányosak. Bármilyen szemtanúi beszámolót megköszönünk.
    Törtek-zúztak, vasutast vertek fiatalok
    Győr - Rongálás és súlyos testi sértés kísérlete miatt indítottak eljárást két, 18. évét épp betöltő fővárosi fiatal ellen a győri rendőrök - tájékoztatta a megyei főkapitányság sajtóügyeletese csütörtökön az MTI-t.

    Kálmán Gabriella közlése szerint a két fiúból és két lányból álló csapat már a Bécs-Budapest nemzetközi vonaton erősen ittas volt, és tovább nyakalt, ezért az ellenőr Nagyszentjánosnál leszállította őket.

    Az állomáson az egyik fiú előbb a vasúti esőbeállót kezdte összetörni, annak több tábláját szétzúzva, majd a lecsendesítésére induló vasutast arcon ütötte, s amikor az a földre zuhant, többször belerúgott. Ezt követően az egyik lány rácsimpaszkodott a vasutasra, karmolta, ütötte őt. A védtelenné vált férfit egyik kollégája szabadította ki a fiatalok közül.
    (MTI)
    Frissítés (okt. 1. 11:22): talán mondanunk sem kell: bejött a papírforma, cigányok az elkövetők, amit a jegyzőkönyv is nevesít. A vasutas dolgozók beszámolója szerint a cigánybanda tele volt Bécsben lopott cuccokkal, cipőkkel. A szolgálattevő vasutast igen keményen lenyomták. A vasutas barátja annak a segítségére sietett: Kránitz János, az Audi üzemi tanácsának tagja. Kőkeményen lepofozta a legerősebb gyereket, és addig ott tartotta, amíg meg nem érkeztek a rendőrök, akik aztán korrektül begyűjtötték a többi hármat.

    VálaszTörlés
  10. eheti retekriport:

    Cigány iskolakerülők - az egyik 14 éves most kezdte a 3. osztályt, a másik éppen vemhes

    http://www.youtube.com/watch?v=c7FD2lDV-e8&feature=player_embedded

    VálaszTörlés
  11. elbaszott selejtek vagytok, kártékony génhulladékok. Pofázhattok itt, megbaszhatjátok a retek, putris kurva anyátokat is, attól még ki lesztek innen pucolva, Európának tele van veletek a töke, rühes férgek.

    Mentek vissza Pakisztánba, még van egy pár évetek, aztán azt is elfelejtjük, hogy valaha itt terjesztettétek a tetvességet, a rühességet, meg a hepatitist, mert a kosz megeszi az igénytelen, undorító fajtátokat.

    VálaszTörlés
  12. Ti tettétek ilyené a romákat,most meg nem tetszik?
    Ti aljasítottátok le őket!
    Nem jól sült el a programotok mit a 2. világ háború után terveztetek el!
    Szegénységben hagytátok őket a háború után ,mindenből ki hagytátok őket.
    Nagy volt a bűnük ,túl élni akarták a halált mit ti csináltatok velük.

    Sztálin anya újra terhes

    VálaszTörlés
  13. Nekünk cigányoknak nincs szükségünk ilyen és hasonló fajtalankodásra, mi szerelemből tesszük magunkévá asszonyainkat, és hányingerünk van a ilyen szextöl ahol nem tudni ki kit bac, és férfi a férfit bac, nő a nőt bac, apa a lyányát és fiát baca, fiú az annyát és leány testvérét baca, borzasztó még írni is róla! a parasztoknak már semise szégyen! kétfejű gyerekeket szülnek, és dankoros gyerekeket hát nem féltek Istentől!
    ti pervezmodon szaporodtok Istentől már messze jártok.!

    Igen vannak szép lányok kint az úton, ők dolgoznak keservesen a hideg fagyban, vagy épen a forró melegben, azért hogy párjának meg legyen a szép fehér audi, ők más élet modót élnek a világ minden táján. Láttam már fehér audibol ki szálni gyönyörű nőt, kecses mozdulatai voltak úri hölgy ként viselkedet, mindenki őt bámulta, enyhe ruházatát egy hosszú bunda kabát takarta, hosszú fenékig érő fekete bús haját meg igazította, asztán elindult a fodrászat fele, cigány lányvolt, abba a pilanatban büszke voltam rá, tudjátok az a baj hogy az úton áló lányokat az is lása aki nem akarja.

    El mész egy házmellet nemlátód mi folyik bent, pedig épenakor egy fiatal paraszt nő vagy asszony szopogatja néhány férfi farkát, asztán felveszi a neki járó lét és megy tovább az oviba a gyermekiért, persze erről nem tud senki,
    pedig ilyen is van.!

    Isten az atyánk föld az anyánk.

    ((((ROMÁK SZÍVE))))

    VálaszTörlés
  14. Névtelen, amióta csak ideette a retek fajtátokat a penész, azóta haszontalan tolvajokként vagytok számon tartva Európa összes országában. Mindig is kártékony bűnözők voltatok, erkölcstelen férgek és rendkívül primitívek. Annyira sötét dumátok van, hogy tényleg nem tudlak benneteket embernek nézni. Mi az például, hogy "Sztálin anya újra terhes"? Sztálin férfi volt, tehát nem lehetett anya. Ha arra gondolsz, hogy az anyja, tehát, hogy születik egy újabb kis Sztálin, akkor sem vágom, hogy az nektek mi a faszért lenne jó? Gondolom te sem tudtad elvégezni a 8. osztályt, ahogy ez cigányéknál szokás..,

    Romák Szara, gondolom a te asszonyod is az út szélén szopik, hogy legyen szíp giccses áránybútorotok:)). Az út mellett nincsenek úrinők, te debil féreg, csak repedtsarkú, undorító kurvák. A rokonbaszás pont, hogy rátok jellemző, ezért van a retkek között 6, azaz hatszor annyi fogyatékos, mint a többségi társadalomban. Tudod, ti tisztán tartottát6ok a vért, ezt hívják belterjességnek, vagy vérfertőzésnek, ezért romlott le ilyen szánalmas szintre a genetikátok. A cigók átlagéletkora 10 évvel kevesebb, az átlag IQ-juk 20 ponttal alacsonyabb és buzeráns is sokkal több van közöttetek, mint a fehérek között. Ez mind a rokonbaszástól van, fölösleges hazudoznod makimajom, mert ezek tények, amin nem tudsz változtatni, mint ahogy azon sem, hogy az olcsó ribancok 90%-a cigány, pedig még 10%-nyian sem vagytok. Nyírmihálydiban pl. a retkek fele(!) fogytékos, de ha kéred belinkelek neked egy egyetemi tanulmányt, ami szerint a vizsgált 24 retekcsaládban 62%-os a beltenyészeti ráta és minden családban van fogyatékos.

    Az meg, amit nem látsz és nem, is tudsz, csak a primitív kis agyaddal elképzelsz, még messze nem igaz.

    Sátán az apád szajha az anyád.

    VálaszTörlés
  15. Bulcsú Honnan veszed ,hogy kicsi a cigányok farka ?A mamád toll halottad, az asszonytól,vagy saját tapasztalatod írod ?

    VálaszTörlés
  16. A darabolós paraszt . Kurva meg ugyan úgy van paraszt. Azok is szopnak mint az éhes borjak .

    VálaszTörlés
  17. domina, ez egy nemzetközi felmérés eredménye, ami szerint a legkisebb farka a kínaiaknak van, utána egyből az indiaiak jönnek és ha jól tudom, a retkek is indiai leszármazékok. Úgy emlékszem, valami 12 cm körüli az átlagos retekpénisz, amivel nagyon nem lehet rajoskodni:)).

    kari, anyukád a paraszt, aki nem tanított meg rá, hogy hazudozni bűn. A darabolós gyilkos is retek, mint te magad. A kurvák meg természetesen mind szopnak, mert az a dolguk, de nem erről van szó, hanem, hogy tízszer annyi retek áll kint az utakon, mint fehér és mivel még tizedannyian sem vagytok, ezért könnyen kiszámítható, hogy a retkek között százszor több az olcsó ribanc, mint a fehérek közt.

    VálaszTörlés
  18. Bulcsú:
    Varólad egy el képzelésem, képzeljel egy nagy rakás szart, amihez biciglit is neki lehet támasztani, :)+ most nevetek egy sort. :) :) :) :) :) :) :) :) :) :) :) HÁT rég nevetem ilyen jót!

    Isten az apánk föld az anyánk.

    ((((ROMÁK SZÍVE))))

    VálaszTörlés
  19. Romák Szara! Fáj az igazság, te nyomorult?

    Varólad - van rólad
    el képzelésem - elképzelésem
    képzeljel - képzelj el
    biciglit - biciklit
    nevetem - nevettem

    Most meg én nevetek, retek:)).

    Ha nem érzed magadban a sötétséget, az csak azért van, mert még ahhoz is primitív vagy, hogy érzékeld a környezetedet.

    Csinálj már egy IQ tesztet makikám, nem kell elárulni az eredményt, csak, hogy rájöjj, hogy tényleg fogyatékos vagy.

    Sátán az apád, szajha az anyád.

    VálaszTörlés
  20. Bulcsú hol van a sok paraszt lány csak nem külföldön árulja magát euro ért ja azok csak nyaralnak vagy a tanulok árulják magukat az iskola mellet a tévében biztos láttál már ilyen felvételeket.

    VálaszTörlés
  21. Ha a vita partnered egy fehér szájú gyökér egy idióta ganétaposó korcs véglény ki az anyát telibe baszta, le kell menni békába, és elmagyarázni neki az ő nyelvén amit mondani akarsz, ami nem azt jelenti hogy ráöntesz egy platónyi káromkodást.

    Isten az atyánk föld az anyánk.

    ((((ROMÁK SZÍVE))))

    VálaszTörlés
  22. Bulcsúnak!

    „Hős szovjet nép nyomán, harcos szövetségbe’ Munkások parasztok összefogtak végre, S munkásnak, parasztnak, városnak, falunak, Győzelmes nagy Pártunk mutatja az utat.

    Szóval a Párt „téged is vezetett és Dé-fos-tag lettél, A haladás útján előre mehettél Mivel így tettél, ezért megérdemled, Jogosan a fossást, fossál hát még egyet.” :)

    Isten az atyánk föld az anyánk.

    ((((ROMÁK SZÍVE))))

    VálaszTörlés
  23. Bulcsú,a nemi szervünk átlagban 20cm!
    Nem jól lettél fel világosítva ,vagy egy 5 éves roma kis fiút szoptál le, és innen ered a szakmai tudásod.

    VálaszTörlés
  24. Tehát van bennünk demokratikus, romantikus, szentimentális vonás, és persze a régóta jól ismert humoros elemek, hiába éltek évszázadok óta együtt a cigányok a magyarokkal, és hiába formálódott folyamatosan a rólunk kialakított kép, hiába a sokszínű ábrázolás, ha igazán bele gondolunk mi cigány férfiak csődörök vagyunk.!!
    Nekünk a romantika szent, mi cigányok több időt szentelünk asszonyainkra! még a magyar paraszt, 2perc alatt le rendezi dolgát asszonyával ami a kis faroknak is köszönhető.!!
    Szaporodjunk cigányok Isten már elkezdte radírozni a földet, lesz helyünk a földön, mert Isten igazságos és szereti gyermekeit.!!!

    Isten az atyánk föld az anyánk.

    ((((ROMÁK SZÍVE))))

    VálaszTörlés
  25. Majd Bulcsú kiáll és előadja, hogy feltaláltuk az önkielégitö módszert, miközben egy asztal fölé görnyedve be is mutatja hogy kell azt gyakorlatban csinálni . Erre a rajongók mindenféle tárgyakat seggükben dugdosva kezdik bizonygatni hogy ők mindig is úgy csinálták és mennyire más érzés mint a gagyi. :)

    Isten az atyánk föld az anyánk.

    ((((ROMÁK SZÍVE ))))

    VálaszTörlés
  26. Nem tudom ki ,hogy van vele .De szerintem .Ez a Buuulcsúú valami csicska gárdista lehet mégpedig . A munkáját tekintve,valami koholt vádak kitaláló ja. , Ha van valami valós hír akkor a valóság tartalma elfordítása. Szóval egy hazug disznó.

    VálaszTörlés
  27. Most át futott az agyamon . Olvastam Bulcsú írásában . Amit ROMÁK SZÍVE ,a figyelmed be ajánlok .Idézem .Azok nem ,buzik csak be vannak rúgva.És szórakoznak. Számomra azt hallatja,ö maga is ott volt vagy talán ez egyik pucér.Hanem szó szerint idéztem bocsi de híd el a lényeg ez néz utána.

    VálaszTörlés
  28. 2008. július 21. - A Pest megyei Galgagyörkön kevéssel éjfél után rálőttek három romák lakta családi házra. Több lövedék az ablakokon keresztül az épület belsejében a falba fúródott, de személyi sérülés nem történt.

    2008. augusztus 8. - A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Piricsén Molotov-koktélokat dobtak két, romák által lakott házra és lábon lőttek egy középkorú nőt, amikor kilépett az utcára.

    2008. augusztus 19. - Székesfehérváron késő este garázda fiatalok kövekkel dobálták meg egy többségében romák lakta lakóház ablakait, s életveszélyesen megsebesítettek egy 12 éves roma kislányt.


    2008. november 3. - A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Nagycsécsen ismeretlen tettesek Molotov-koktélt dobtak és rálőttek két, egymással szemben lévő családi házra; a támadásban egy 43 éves roma férfi és egy 40 éves roma nő életét vesztette.

    2008. november 18. - Pécsett éjjel kézigránátot dobtak be egy roma család házának ablakán. A szülők meghaltak, három kisgyerekük közül kettőt a mentők sokkos állapotban szállították kórházba. (2009 februárjában elfogtak egy, a támadással gyanúsítható testvérpárt, akiknek indítéka nem a rasszizmus, hanem személyes ok volt.)

    2008. december 15. - A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Alsózsolca romatelepén egy 19 éves fiatalember fát vágott az udvaron, amikor kétszer rálőttek. A férfi életveszélyesen megsérült, élettársát csak súrolta a lövedék.

    2009. február 22. - Tatárszentgyörgyön éjjel - feltehetően Molotov-koktéltól - tűz ütött ki egy roma család házában. A tűzből menekülő apát és 5 éves kisfiát lelőtték, hatéves kislánya súlyos sérüléseket szenvedett.

    2009. április 22. - Tiszalökön este lelőttek egy házából kilépő középkorú roma férfit, aki a helyszínen életét vesztette. A rendőrség tízmillió forint nyomravezetői díjat ajánlott fel.

    2009. május 27. - A Jász-Nagykun-Szolnok megyei Abádszalókon kora hajnalban megvagdosta egy ház roma lakóit egy besurranó támadó, akit a többi lakó elfogott. A súlyosan megsebesített lakókat és az elfogás közben megsérült támadót kórházba szállították.

    VálaszTörlés
  29. Igen Nemecsek eszt tették testvérjeinkel a mocskok,
    de Isten meg fizet nekik, már adja jelét!

    Isten az atyánk föld az anyánk.

    ((((ROMÁK SZÍVE))))

    VálaszTörlés
  30. Hülye cigányok, még magatoknak is megpróbáltok hazudni a selejtes népetekről ? Ma már senki sem hiszi el az önsajnáltató hazugságaitokat !

    VálaszTörlés
  31. Nothus,Még is a cigányok pénzén élsz .Mert amit az ország kap az unitól a cigányokra. Azt rendszeresen el sikkasztja a retkes nyakú fajtád. Utána meg ilyeneket mond a retkes nyakúja ,nem dolgozom a cigányokra.Nem is dolgozol van teneked kire dolgoznod .Néz szét te retkes nyakú,a
    cigányok pénzén éltek. JA ÉS NYASDGEM

    VálaszTörlés
  32. Üzenem Nothusnak!!!!

    Én egy okos roma vagyok!
    Te egy ostoba Magyar!

    VálaszTörlés
  33. Rég olvastalak Bulcsú barátom. Remélem hogy nem lettél Cosland lakója! írj milyen ott az élet egy ilyen pofátlan liberális nemzetiszocialista Nácinak,sokan vagytok már, pofátlan liberális nemzetiszocialista nácik, vannak munkáspárti nácik is. Remélem hogy ott is maradtok. Mi is megyünk!! Nothus, netíré, Harcoslány, Adversari nem akart jönni, de Névtelen, rá beszélte! nekünk nők nem kellenek mi szájon át szaporodunk,igaz Bulcsú nemzettestvérem!

    VálaszTörlés
  34. Mocskos nácik, ORBÁN V.apánk alátok pakolt.Mivel tudta ,hogy köcsögök vagytok.Látta ö is a fotót biztos.Sőt ,szívat titeket orrba szájba, retkes nyakúakat. EZT A RETKES NYAKÚT , MEG A TÖBBI KÖZÉ KEL DOB NI, HAD MOSOLYOGJON ELÉGEDETTEN MIUTÁN SEGGBE TETOVÁLTÁK A TÁRSAI.Nothus......

    VálaszTörlés
  35. Kedves Névtelen ember barátom mieza Cosland amiről beszélsz, talán egy buzik városa vagy melegek otthona, hol van melyik föld részen?
    ne érts félre nem érdekel Cosland, csak nekem tudnom kel mindenről! sok boldogságot kívánók
    neked és a nemzettesvéreidnek, és az összes Cosland lakóinak.

    Isten az atyánk föld az anyánk.

    ((((ROMÁK SZÍVE))))

    VálaszTörlés
  36. Idióta domina!
    Az Eu ad rátok pénzt és az nálunk landol?
    Hát miért adnának? Mert léteztek? Hülye!

    VálaszTörlés
  37. Idiota üdvőzölek Domina vagyok.Nem tartalak vita képesnek az írásaid alapján. Nem vagy elég tájékozót.Vagy segg fej vagy.Kérdéseid vannak ez jó.Olvasgass művelődj végül nyisd ki a szemed retkes nyakú ,ja egy fül mosás sem ártana ,hogy meg halld amit beszélnek.

    VálaszTörlés