2010. június 21., hétfő

Felhívás

Többen jelezték, az ország településeiről, hogy éjjelente ismeretlen járművek „megfigyelést végeznek” a cigány lakta részeken. Ezért legyetek éberek és figyeljetek egymásra is. Tanuljunk a közelmúlt eseményeiből. Jelezzetek felénk a továbbiakban is a megmozdulásokat.

2010. június 19., szombat

Pilot project Tatárszentgyörgy

Pilot project Tatárszentgyörgy

"A tatárszentgyörgyi kettős áldozat, a 27 éves Csorba Róbert és kisfia, az 5 éves Csorbi Robika nagyszülei a szomszédjukban laktak. A robbanások hangjára és a tűzre ébredtek azon a február 23-i éjszakán. A család tagjaiban kitörölhetetlen traumát okozott a tragédia. A félelemre jellemző, hogy a szobákban az esetleges újabb támadások ellen az ablak elé állították a szekrénysorokat, és máig alvási nehézségekkel küszködnek a családtagok. Az ötödikes kisfiú tanulmányait ez kifejezetten megakadályozza, hiszen este nem bír elaludni, reggel nem bír felkelni. Annak ellenére, hogy igazgatója szerint jó képességű gyerek, a hiányzások miatt megbuktatni készülnek. A gyerek soha nem kapott pszichológusi ellátást, de a család más tagjai sem.
Látogatásaink alkalmával a ZENTRALRAT képviselői személyesen tettek ígéretet, hogy segítenek a 11 tagú családnak, ahol a nagyszülők három kiskorút nevelnek még, de velük lakik egyik felnőtt fiuk 3 kisgyermekével és feleségével együtt, valamint fogyatékos ellátást kapó felnőtt lányuk. A ’80-as években szociálpolitikai támogatással épült családi ház befejezetlen maradt a források fogytán, a rendszerváltással bekövetkező munkanélküliség pedig a 9 gyermekes család sorsát megpecsételte.

Az építkezés
2010 május 16-án érkezett meg a nemzetközi önkéntesekből és a ZENTRALRAT képviselőjéből álló küldöttség. Az IBO (International Bau Orden) szervezésében 6 önkéntes (Walter, Kurt, Julian, Janes német, a lengyel Georg, és a bolgár Radmila) érkezett segítségünkre, akik jószerivel egymást sem ismerték. Az első éjszakát Budapesten töltötték, a Phralipe vendégeiként, hétfőn pedig a magyar IBO és a Phralipe szervezésében jutottak le a helyszínre.
A részletek feltárására – amikor nyilvánvalóvá vált, hogy a projektet el tudjuk kezdeni – Sánta János kíséretében a helyszínt részletesen felmértük és a család segítségével szállást kerestünk az önkénteseknek. Egy kiürített házban aludt az 5 férfi, szerény körülmények között, ahol a reggeli és esti étkezésüket is meg tudtuk szervezni, a háziasszony gondozásában pedig naponta egyszer meleg ételhez is jutottak. A projekt német vezetője és a dokumentációt végző Radmila számára azonban szállást csak a másik településen, egy családnál találtunk.

A munka elkezdését nehezítette, hogy eszközeink sem voltak megfelelő számban és minőségben, így a projektet azzal kellett kezdjük, hogy építőanyagok mellett szerszámokat is vásárolunk. Nagy segítségünkre volt, hogy a felújításra érkezett 3000 euró mellett az előkészítésre kapott összeg rám eső része (2250 euró) is rendelkezésünkre állt.

A munka megszervezése és vezetése a Phralipe részéről Sánta János feladata volt, aki a kihívásnak kitűnően megfelelt. Az eredetileg lakatos szakmájú Sánta János nemzetközi építkezéseken szerzett nagy tapasztalatot, kétszer két évig Kazahsztánban, két évig pedig Németországban, is dolgozott, többek között a müncheni légikikötő építkezésén. Családi házak felújítása kapcsán is nagy ismeretekkel bír, a saját házam újjáépítését is ő vezette.
Csorba Csaba házának felújításán a következő feladatokat oldottuk meg: kicseréltünk 7 ablakot, 3 beltéri és egy bejárati ajtót, kibontottunk egy falat és boltívet alakítottunk ki az előtér és a konyha rész között, kialakítottunk egy konyhát, amelyhez vizet és villanyvezetéket szereltünk, megoldottuk a ház szabályos villanybekötését, lépcsőt építettünk a bejáratnál, kicseréltük a fürdőszobában a mosdót, ¾ részben bevakoltuk a házat kívülről, elkezdtük a szobák belső festését, mázolását.

Nemzetközi segítőink támogatásával kb. ilyen helyzetben álltunk, amikor a két hét önkéntes munka után visszautaztak.
A Phralipe azonban mesteremberek vezetésével a családtagok segédmunkájával folytatta a felújítást: kijavítottuk az aljzatbetont, leraktunk 60 nm szalagparkettát, kb. 50 nm padlócsempét, kb. 10nm fali csempét, kijavítottuk az eresz burkolatot, kicseréltünk minden villanydugót, az egész házat kifestettük, az ajtókat lemázoltuk.

Nyersanyag költségben ez kb. másfél - két millió Ft költséget jelentett, önkénteseink munkájának értékét is számolva a pilot projekt értéke meghaladja a három millió forintot. Mindezt a feladat ellátást az tette lehetővé, hogy a két forrás (előkészítés 2250 és építési költség 3000 euro, étkezésre 600 euro) mellé önkéntes adományok és segítő szervezetek hozzájárulása is társult. Az adományozás sikerességét azonban nagyban fékezte, hogy közben Magyarországon árvíz volt, amelynek hatásai még hosszú ideig érzékelhetők lesznek…
Daroczi Ágnes Phralipe alelnök."
Mindezt a segítséget nagyon köszönjük és örülünk, hogy vannak még jó érzésű emberek is.