2010. március 12., péntek

2010. Márc. 15.

Drága barátaim és egyetértő honfitársaim. Elérték velünk romákkal azt a fasiszták, hogy figyelnünk kell saját otthonunkban is, hogy nehogy megtámadjanak. Ezért kérek mindenkit akinek módjában áll, hogy 2010. március. 15.-én ne hadjuk a fasiszták lavírozását az országunk rendezvényein, mert csak azért próbálkozik a sok tudatlan bohóc a rendzavarással mert nem tudja a dátum jelentését vagy szándékosan polgárháborút szeretne kirobbantani vagy még az is lehet, hogy olyan mondva csinált Magyar mint az a bolond vona aki valójában Lengyel.

2010. március 2., kedd

Kegyeleti Őrség a Hősök terén

Kegyeleti Őrség a Hősök terén


2010 március 6.-án 10-17 óra között, Budapesten

Kegyeleti őrségállást tartunk a központi nemzeti kegyeleti helyszínen, a
Hősök terén, az Ismeretlen Katona emlékművénél, roma és antifasiszta
szervezetek, civilek, közéleti személyiségek részvételével ( MEASZ, Roma
Polgárjogi Alapítvány, ...).

Emlékezünk a múltra: a Holokauszt áldozataira.

Emlékezünk a jelenre: a vétlen roma áldozatokra.

Aggódunk a jövőért.



Tiltakozunk a téren újnyilas militáns alakulatok rendszeressé vált parádéi
ellen.

Tiltakozunk az újnyilas Nemzeti Forradalmi Párt engedélyezett működése
ellen.

Tiltakozunk az egész országban egyre erősödő rasszista, romaellenes,
antiszemita, homofób, kirekesztő, gyűlöletet szító eszmerendszerek,
jelenségek térhódítása, intézményesülése, fizikai erőszakba fordulása ellen.

Lehetőséget teremtünk a helyszínen a budapestiek számára is, hogy
kifejezhessék együttérzésüket az áldozatok családjával, hogy szerény adomány
juttatásával segíthessenek a túlélő családtagok nehéz helyzetén.



Várunk minden, a demokrácia, tolerancia iránt elkötelezett, a szélsőjobbos,
rasszista, neo-fasiszta, újnyilas eszmerendszert, megnyilvánulást elutasító
civilt, antifasisztát, demokratát, humanistát.


Várjuk mindazok jelentkezését, akik a kegyeleti őrségváltásban részt
kívánnak venni.


Egyeztetéshez kapcsolatfelvétel itt: orsegvaltas@gmail.com

További részletek a következő webhelyeket is nyomon követhetők:

http://www.antifa-hungary.blogspot.com

http://m-a-l.hu

http://www.antifasiszta.hu


Nagy Imre Társaság Budapesti Szervezete

Magyar Antifasiszta Liga

Országos Liberális Klub