2010. augusztus 7., szombat

Nem csak a mi vérünk fog folyni!!!!!!!!

A holokausztra megemlékezést tartottunk és én is beszédet mondtam, ezért szerettem volna naprakészen felkészülve érkezni, így az interneten utánanéztem tüzetesen a történetnek ami mélyen megrázott. Amit népünknek át kellet élnie, a szív facsaró fájdalom, a szenvedés, a gyalázat. Ezeknek az embereknek megváltás volt a halál. Ez bennem megerősítette a gyűlöletet a náci magyarok ellen. Nem csak az a gyilkos akinek a kezében fegyver van, hanem az egész ország aki asszisztál hozzá. 1940-45 közt a náci magyar ország és a mai magyar ország, kisértetiessen hasonló. Akkor is egy náci párttal kezdődött a Szálasi vezetésével, és ma ugyan ott tartunk. Ezen gondolataimat is elmondtam a megemlékezésen résztvevőknek, és láttam az emberek arcán az egyetértésüket! A jelen lévők nagy része alig bírta visszafojtani a sírást amikor a történetet részleteztem. Közös imával zártuk a megemlékezést, ami után a résztvevők hangosan kiáltozták mi már voltunk gáz kamrában még egyszer nem megyünk!!!! Ha a vérünkkel besszenyezük a magyar földet akkor nem csak a milyénk fog folyni.

Tenkes Kapitány

11 megjegyzés:

  1. Nem jól írtad alá ! Putrikapitány ! Így írd alá !

    VálaszTörlés
  2. egyelőre nem a véred fog folyni, csak a taknyod az első frász után - dege barom:)

    VálaszTörlés
  3. Arany János: Zách Klára (részlet)

    "Véres az ujjad,
    Nem vérzik hiába:
    Mit kivánsz most, királyi nõm,
    Fájdalom díjába?"

    "Mutató ujjamért
    Szép hajadon lányát;
    Nagy ujjamért legény fia
    Borzasztó halálát;

    A másik kettõért
    Veje, lánya végét;
    Piros vérem hullásaért
    Minden nemzetségét!"

    Ehhez tartsátok magatokat rühesgecik!

    VálaszTörlés
  4. Lehet mocskolodni, de igy csak eláruljátok magatokat, hogy valójába milyenek vagytok. Nézzétek vágig a mi tevékenységeinket sehol nincs mocskolodás csak tények. Akkor most kik is a "rühesgecik"? De, ha köztün cigányok között 90% olyan mocsok mint ahogyan ti beálitjátok akkor is marad 10% (100 000 ember)aki olyan mint mi. Szerintetek enyi ember fél töletek?

    VálaszTörlés
  5. a cigányságra,népünkre sötét felhök vonultak fel,nagyok és erösek-szövetségben álnak.a fidesz és barátjuk a jobbik mindent elvettek tölünk.semink sem maradt.az a szerencsénk hogy a maroknyi ellenzék és a médiájuk kiálnak melletünk.soha többé nem lessz már olyan az ország mint volt.csak a szégyen a lenézés és a mérhetetlen gyürölet vár ránk.ti a romák angyalai-jo dolognak látom hogy megalakultatok,csak igy tovább,terjeszkedjetek,több megyébe is jussatok el,és többen lesztek-szurkolok neketek

    VálaszTörlés
  6. Nocsak! A putrikultúra jeles képviselőjére rájött az agymenés? Figyelj te retek! Volt egy filmsorozat a régmúltban, A Tenkes kapitánya címmel. Remélem, felfogtad te taplófejű, hogy nem Tenkes Kapitány. A te-féle retkek már akkor se voltak jók semmire, s ma sem vagytok egyebek parazitánál. Szubhumán csürhe!

    VálaszTörlés
  7. 1940-ben hol volt Szálasi-diktatúra? Legalább helyesen tanulj meg írni, ha már a történelemhez buta vagy.

    VálaszTörlés
  8. Mi a bánatot kerestek itt?Retkes nyakúak,a nagy pofátokkal huzatok innen .FÉRGEK

    VálaszTörlés
  9. Harcoslány te vagy a képen ?Csak épen tele van a szád .Nem mondták retkes nyakú , hogy ha tele van a szád nem illik kinyitni .Jó ez a retkes nyakú,nem kel a ti szintetekre süllyedni .

    VálaszTörlés